Irtóra furán érzem magam. Egész eddigi életemben megszoktam, hogy soha semmire nincs időm, hogy állandóan rohanni kell valahova, hogy mindig késésben vagyok, hogy mindig készülök valamire vagy valahova, hogy mindent meg kell szervezni, hogy az idő állandóan kevés, ezért jól be kell osztani; és ha este nem hullafáradtan zuhantam az ágyba, úgy éreztem, hiábavaló volt az egész napom. A mostani létezésem olyan mértékig szokatlan, például minden nap 8-9 órát alszom, hogy mindenféle programokat iktatok be magamnak. Azt mondom például, hogy fél kettőkor le fogok menni vásárolni. Vagy negyed hatkor megnézek egy filmet. Meg ilyenek. És amikor közeledik az időpont, elhatalmasodik rajtam az a jóleső izgalom, hogy jajistenem, mindjárt el kell indulnom, és még nincs kész ez meg az, el fogok késni (fene se tudja, honnan), és elkezdek kapkodni meg összekészülni, mint amikor még nem voltam munkanélküli és volt értelme az életemnek. :-)

Nálam még a nyaralás is úgy néz ki, hogy minden napot és minden percet be szeretnék osztani, és kellenek a feladatok, különben rosszul érzem magam. Legalább annyi, hogy pl. le kell menni vásárolni, vagy főzni kell, vagy jaj, mindjárt 6 óra, hat után ingyen lehet bemenni a strandra, siessünk! :-)))

Lehet, hogy azt gondoljátok, nem vagyok komplett, de egyszer olvastam egy nagyon érdekes cikket a pozitív stresszről, és azóta tudom, hogy normális vagyok. (Vagy a könyv írójának szintén nem volt ki a négy kereke.) :-)))

Ezenkívül annyira sok időm van, hogy mindenféle bűnös gondolatok szállnak meg. Például:
- Mi lenne, ha ennék még egy kis csokit?
- Felhívhatnék valakit otthon, biztos örülnének nekem...
- Nem is olyan drága Németországban a cigi.
- Lehet, hogy sportolni kellene. Most végre van rá időm.
- Hogy állna nekem a lila haj?
- A sarki kocsmában tényleg egész olcsó a sör. Kár, hogy nem szeretem, de ki kéne próbálni, hátha...

Tudom, hogy nem is olyan sokára még vissza fogom sírni ezt a nincs-semmi-dolgom állapotot, de most már egyre inkább az agyamra megy. Mert nagyon igaz az a mondás: "Nem az az igazi, ha nincs semmi dolgunk. Az az igazi, ha rengeteg dolgunk van - és mégsem csinálunk semmit."