Hamburg

Az elmúlt hetek / napok túl nyugisak voltak. Sokan reklamáljátok a blogom gyakoribb frissítését, ez egyrészt jólesik, másrészt viszont nem tudom eldönteni, miről írjak. Mert választanom kell: ha megtartom ezt a bolgot annak, aminek szántam, tehát egy kis mini híradónak, akkor itt nincs helye az agymenéseimnek meg agygörcseimnek. Viszont nem szeretném elveszíteni ezt a csekély számú, ám kitartó olvasótábort... :-)

A munkahelyemen minden tökéletesen rendben. Még mindig élvezem, még mindig szórakoztató és még mindig nem stresszes. Fizetést is kaptam.  :-) Fura, hogy mennyire megváltozott a hozzáállásom a többiekhez, a munkához és még a főnökökhöz is! Ahogy visszaolvasgattam a régi bejegyzéseket a blogomban, néhányat kedvem lett volna törölni. A legérdekesebb az, ahogy a városhoz, az egész közeghez viszonyulok.

Amikor megérkeztem, minden friss, új és érdekes volt. Tele voltam izgalommal és energiával, mindent fel akartam fedezni, mindent látni akartam, mindent át akartam élni, szívtam magamba az új hely hangulatát, illatát, ízeit. Aztán ez szép lassan megváltozott. Már ismerős szemmel nézem az utcákat, az embereket, fejből tudom az S-Bahn menetrendjét, a kedvenc dőneres törököm kiinteget nekem a büféből, és a kedvenc indiai trafikosom már előre tudja, milyen cigarettát kérek. Megszoktam a német nyelvű programokat a számítógépen a cégnél és a német nyelvű híreket a rádióban. A közértben is tudom, hol keressem a fültisztító pálcikát. Tudom, hogy a szomszéd minden reggel fél nyolckor viszi sétálni a kutyáját és kedden és pénteken viszik el a szemetet. Úgy érzem, helyem van a városban és befogadtak. Egyszerűen jól érzem magam itt.

Olyan ez, mint amikor megismerkedsz egy pasival és az első hetek-hónapok annyira, de annyira izgalmasak! Folyton rá gondolsz, szeretnéd minél jobban megismerni, leásni a lelkébe, kiismerni a gondolatait. Töprengsz rajta, milyen lesz a kapcsolatotok majd egy év múlva, elképzeled, milyen lehet vele az ágyban... ;-) Aztán a lüktető, lázas izgalom szép lassan átfordul valami meleg, puha, biztonságos érzésbe. Amikor már nem feltétlenül a ruhát akarod letépni róla, amikor találkoztok, hanem olyan jó hozzábújni és érezni, hogy tartozol valakihez... Hát a kapcsolatom a várossal meg az itteni életemmel most kezd átváltozni valami hasonlóvá. Jó itt lenni, jó bemenni dolgozni, örülök, amikor a buszmegállóban már összefutok egy kollégával és együtt megyünk be a céghez. Már kényelmesen hátradőlve dolgozom és hangosan nevetek, ha valaki mond egy poénosat. Már nem érzek kényszert arra, hogy a közös konyhában elmossam az amúgy tiszta poharat, mielőtt iszom belőle. És beszélgetek a főnökkel is, ha bejön hozzánk.

Megszoktam azt az alapvető német létformát is, hogy az emberek felső végtagjai valami furcsa deformáción mentek keresztül. Ez a deformáció a napszaktól függően változik. Reggel kávéspohár formát ölt, este sörösüveg alakú. :-))) De komolyan, az útközbeni evés-ivás, főleg az ivás nemtől és kortól függetlenül jellemző a németekre. Eleinte furcsa volt, de most már fel sem tűnik. Végülis a sör és a kávé is nemzeti ital. Elképzeltem, milyen lenne odahaza, ha mindenki az egyik kezében egy szál gyulai kolbásszal, a másikban meg egy kupica pálinkával mászkálna... :-)))