Hamburg

Hihetetlen, hogy eltelt egy év... Több mint egy éve tengetem a napjaimat ebben a csodálatos városban. Ahogy így visszanézek, életem egyik legszebb éve volt, nagyon élveztem! Az év betetőzéseként pedig megérkezett Ricsike plusz a két kisegerünk, és azóta is itt élnek a nyakamon. :))

Nem mondom, megint jól elszaladt velem a ló! Egy örökkévalóság óta nem jelentkeztem. Most megpróbálok beszámolni az elmúlt hetekről, ha még össze tudom szedni a gondolataimat, mert olyan rengeteg dolgot műveltem, hogy az elmúlt 10-11 hónapban összesen nem volt ennyi mesélnivalóm. :)

Eddig még nem számoltam be Hamburg igen érdekes és változatos állatfajairól. Vegyétek figyelembe, hogy pesti gyerek vagyok, vagyis nekem minden vicc új.

„Olyan gyönyörű volt itt Hamburgban a nyár! Emlékszem, egy szép szombati napra esett.” :)))

Na jó, ez már szakállas poén, de most érzem csak igazán, mennyire igaz, miután két hétig főttem az otthoni kánikulában.

Június 7-én Berlinben jártam. Nem fogjátok kitalálni, miért. ;)

Hűű, de régen hallattam magamról! Mondanám azt, hogy rettenetesen elfoglalt voltam, mert olyan fontos személyiség vagyok, de az az igazság, hogy a szimpla lustaság győzött. :-)

Az elmúlt hetekben kitört a lakáskeresési láz a munkahelyemen. Összesen négyen álltunk neki lakást keresni Hamburgban, egy brazil, egy görög, egy cseh meg én; a befutó a cseh srác lett, akinek viszont német neve van.

Holnap különleges nap lesz az életemben, letelik a próbaidőm! (Igen, itt Németországban ez fél év.) Még van esély rá, hogy kirúgnak, úgyhogy dolgozom ezerrel, mint látjátok. :-)))

Gyerekek, annyira rohannak a napok! Még csak nemrég írtam a karácsonyi bejegyzést, és máris itt a nyúl. Bár lehet, hogy itt szánkón érkezik, de legalábbis csónakon.

Május végén majd el kell költöznöm a kis lakásból, ezért - nem lehet elég korán kezdeni - már most olvasgatom a hirdetéseket. Munkaidőben, persze.

Már megint egy lusta dög voltam, és nem írtam, pedig élek és virulok, miazhogynagyonis!

Először is nagy-nagy örömet fogok szerezni a sportos barátnőimnek odahaza. Belőlük csak három van, a többiek mind normálisak.

Képzeljétek, a múlt héten óriási társadalmi életet éltem!

És most pedig a KisFejről fogok pletykálni, mert róla van mit. :-)

Nos, végre beindult a pezsgés és ma igazán jól szórakoztam a munkahelyemen! :-)

Még mindig itt ülök, és dolgoznom kellene, de úgy döntöttem, este fél kilenckor nem lehet senkit munkára kényszeríteni. :-)))

Itt Hamburgban most gyögyörű tél van! Hó nincs, rettentő hidegek sincsenek, néha még a Nap is süt, egyszóval egész jó! Tessék, nézegessétek a képeket:

Itt az új év, itt az új tervek és ígéretek ideje!

Nem tudom, ti szoktátok-e magatokat újévi ígéretekkel stresszelni, én már régen feladtam. Viszont már régóta dédelgetem azt az álmot, hogy összeállítom azt a bizonyos százas listát azokról a dolgokról, amelyeket még szeretnék megtenni / átélni ebben az életben.

Halihó mindenkinek, boldog új évet!

Sikeresen visszatértem Hamburgba egy csodálatos és több mint 4 éve az első fizetett (!!!) szabadságomról. Minden reggel abban a boldog tudatban nyitottam ki a szemem, hogy nem kell dolgoznom és a számlámon mégis landol az euró. Hihetetlen! Tudatosan élveztem minden percet.

Nem valószínű, hogy olvassátok a blogomat pont Szenteste, de kívánok mindenkinek kellemes, békés, bejglimajszolós Karácsonyt!

Nagyon-nagyon sok szeretettel köszöntjük

CSONKA ÁKOST,

leghűségesebb kommentezőm kisfiát!

Kedves Ákos!

Isten hozott a világunkban! Hidd el, nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik, ráadásul remek szülőket is kaptál, így rögtön „fórban” vagy másokkal szemben.

Sajnos idén eggyel kevesebb ajándékot vehetünk Karácsonyra. Ismét elment egy nagyon jó ember, örökké hiányozni fog.

Az elmúlt hetek / napok túl nyugisak voltak. Sokan reklamáljátok a blogom gyakoribb frissítését, ez egyrészt jólesik, másrészt viszont nem tudom eldönteni, miről írjak. Mert választanom kell: ha megtartom ezt a bolgot annak, aminek szántam, tehát egy kis mini híradónak, akkor itt nincs helye az agymenéseimnek meg agygörcseimnek. Viszont nem szeretném elveszíteni ezt a csekély számú, ám kitartó olvasótábort... :-)

Jelentem, elköltöztünk! Az egész fordítói gárda átköltözött egy új, nagy szobába. Rengeteg hely van, sok levegő, nyugalom és csend! Hihetetlen!

Múlt szombaton végre összeszedtem magam és elmentem bulizni! Nagy erőfeszítés kellett hozzá, de hát mégiscsak itt vagyok Hamburgban, hát nem járja az, hogy egész nap csak dolgozom, aztán semmi szórakozás...!

A hamburgiak is építik a négyes metrójukat. Lehet tippelni, melyik lesz előbb kész, a hamburgi vagy a budapesti...

Annak, hogy mifelénk már délután 4-kor sötétedik, egy nagy előnye van: ha éjszakai felvételeket szeretnél készíteni, nem kell sokáig fennmaradnod...:-)

Ezerszer bocs mindenkitől, aki rendszeresen olvassa a blogomat! Hihetetlenül elhanyagoltalak benneteket az elmúlt napokban. Most viszont sok-sok mesélnivalóm van!

Ma résztvettem életem első igazi meetingjén! Felejthetetlen élmény volt!

Múlt hétvégén volt egy nagyon autentikus élményem: találkoztam vagy száz német futballrajongóval. A metróban randalíroztak és meglepően hasonlítottak az otthoni futballhuligánokra! Ordítoztak, nevettek, skandáltak, énekeltek, szóval csupa olyasmit, amit a focirajongók szoktak meccs előtt.

Hoppá, sorban hívják fel a figyelmemet kedves barátaim, hogy nem frissítettem a blogomat. Bocs... Az én hibám, az előző bejegyzést már napokkal ezelőtt megírtam, el is mentettem, csak elfelejtettem publikálni... Szóval bocsánat!

Hát gyerekek, három nap meló... És ez a legfőbb gondolatom. Szerintetek hogyan érzem magam?

Tisztelt gyászoló gyülekezet!

Sajnálattal kell bejelentenem, hogy a "Tíz napig munkanélküliként Hamburgban" projekt a mai nappal elhunyt. Szerettük őt nagyon, hiszen hosszú alvást, kényelmes életet, nyugodt körülményeket, hosszú pihentető órákat biztosított, és rengeteg időt adott... Ám mindennek vége.

Béke poraira.

Holnaptól tehát meló!!! Juhéjjj!!!

(Egy apró megjegyzés: a cég NEM hívott fel, hogy megérkezett a munkavállalásim. ÉN hívtam őket, valamilyen belső ösztöntől vezérelve. Ennyit erről...)

Ma Kriszta nagyival mentem sétálni. A séta azt jelentette, hogy futólépésben közlekedett előttem az utcán (Kriszta Nagyi irtó sportos, kicsi, karcsú és rettentő fürge, kicsit a mongol futóegereimre emlékeztet, főleg mert a haját is pont olyan színűre festi, mint az egérkéim bundája...)

Irtóra furán érzem magam. Egész eddigi életemben megszoktam, hogy soha semmire nincs időm, hogy állandóan rohanni kell valahova, hogy mindig késésben vagyok, hogy mindig készülök valamire vagy valahova, hogy mindent meg kell szervezni, hogy az idő állandóan kevés, ezért jól be kell osztani; és ha este nem hullafáradtan zuhantam az ágyba, úgy éreztem, hiábavaló volt az egész napom.

Ma este végre összefutottam Andrejjal a konyhában! Jól megnéztem magamnak, de ki kell hogy ábrándítsak mindenkit, se lehajtható fülű sapka, se balalajka, de még egy árva tetkó sem az izmos karokon - igaz, izmos karjai sincsenek...

Tudom, hogy ezen már lamentáltam egyszer, de nem tudom megállni, annyira sok időm van, hogy teljesen fölösleges dolgokkal foglalkozom.

Sajnos rossz hírem van...

Tegnap olyan ügyes voltam, hogy mára már semmi elintéznivalóm nem maradt. Gondoltam, kihaszálom még az utolsó szabadnapomat, sétálok egy nagyot, mert holnap kezdődik a munka!!!

Végre hétfő van! Sosem örültem még ennyire a hétfőnek. A tegnapi napomat annyira hiábavalónak éreztem, ma viszont - úgy terveztem - remekül eltöltöm majd az időt néhány hivatalos ügy elintézésével.

Igazán szar helyre költöztem, már ami a környéket illeti. Ha tudtam volna... de hát erről elfelejtettem megkérdezni Kriszta Nagyit.

Két villalakóról már írtam, de időközben kiderült, hogy lesz egy harmadik is, egy olasz csaj, aki elvileg csak okt. 10-ig lakott volna a szobámban, de aztán mégis maradni akart. Így ő átköltözött Kriszta Nagyi dolgozószobájába, ahol is egy Hochbett-en alszik - írta a Nagyi.

Végre megérkeztem! Elnyűtten, hullafáradtan, kócosan, temérdek csomaggal, aminek legalább a fele teljesen fölösleges. De végre a szállásomon vagyok, ami az elkövetkezendő hónapokban az otthonom (?) lesz.

Hát itt volnék. Az útnak a fele már mögöttem van, de még előttem van majdnem hét hossszú óra, és fogalmam sincs, hogyan fogom kibírni. Délután indultam a Keletiből, Bécsben át kellett szállni, de most már a közvetlen hamburgi vonaton ülök.

A csomagom elég méretes lett, de én szeretem a méretes dolgokat. :-) Naná, hiszen nő vagyok. :-)))

Ma volt az utolsó napom a (volt) munkahelymen. És a volt szakmámban. 11 év nagy idő, így visszatekintve azért mégis mintha elszaladt volna. 11 éve álltam ki először egy csoportnyi ember elé, akik németül szerettek volna megtanulni. És akik mind idősebbek voltak nálam - és mégis nekem kellett osztani az észt... Nem volt könnyű pillanat, de ugyanolyan nehéz, sőt még nehezebb volt az elválás az elmúlt 11 évtől.

A harmadik válaszoló pedig egy Christine nevű német nő volt, aki szintén lakótársat keresett, a hirdetés szerint egy négyszobás lakásba, ahol rajtunk kívül még egy pasi lakik.

A barátaim szerint egyáltalán nem kell Hamburgban a szállással foglalkozni. Ott úgyis sok a víz, következésképp sok a híd, a hidak alatt pedig remek téli szállás kínálkozik. :-)

És elérkezett szeptember 12-e, amikor elért a hír: enyém az állás!!

A felvételiztető kontaktnéni a végére tartogatta az igazi adu ászt: megkérdezte, hogy én hogyan ítélem meg a saját próbafordításomat. Egy másodpercig eltöprengtem, aztán megkérdeztem, hogy ez egy komoly kérdés-e.

Így nem maradt más hátra, mint hasraütésszerűen és spontánul megírni egy időponot, aztán - miután a kontaktnéni nem reagált erre a levelemre - Hamburgba utazni és némileg elbizonytalanodva jelentkezni a cégnél.

Az interjú pompás volt!

Egy teljes napig megálltam, hogy ne küldjem vissza a próbafordítást. Merthogy nem akartam, hogy azt higgyék, hasra esem tőlük, azonnal rohanok fordítani, nem eszem, nem iszom, csak hogy kész legyen a szöveg minél előbb...