Hamburg

Így nem maradt más hátra, mint hasraütésszerűen és spontánul megírni egy időponot, aztán - miután a kontaktnéni nem reagált erre a levelemre - Hamburgba utazni és némileg elbizonytalanodva jelentkezni a cégnél.

Az interjú pompás volt! Rögtön az első percben sikerült a kontaktnénit vérig sértenem, mert az bírtam mondani, mennyire szeretnék egy ilyen kis cégnél dolgozni. A csajnak fennakadt a szeme: "Klein?! Diese Firma hat mehr als 180 Mitarbeiter!" Sűrű bocsánatkérések közepette rávilágítottam, hogy a Bosch, ahol az elmúlt 3 évben dolgoztam, egy kicsikét nagyobb... Ettől megvigasztalódott. :-)

Egyébként a csaj érthetően beszélt, normális kérdéseket tett fel, pl. hogy meséljek a fordítói munkáimról. Közben néha figyelte a kezemet meg az asztal alatt a lábamat. Na nem kell semmi erotikusra gondolni... :-) Szerintem részt vett egy továbbképzésen, ahol elmagyarázták neki, mennyire fontos az interjúztatás közben a Kandidat nonverbális jeleit is figyelemmel kísérni. Elképzeltem, mi csapódott le benne a kitaposott cipőm és a minden-fehér-bizbazt-magamhoz-vonzok kínai fekete farmerom láttán. Na meg mire gondol akkor, amikor látja, hogy folyamatosan a két gyűrűmmel játszom - pótcselekvés, igazából kötni szeretnék, de még nem volt olyan zseni a világon, aki engem meg tudott volna tanítani, így beszélgetés közben általában - feltűnés nélkül - a két gyűrűmmel szoktam játszadozni. Ami elég idegesítő lehet egy ismeretlen embernek...

És ami a legjobb volt: kerek-perec közölték a fizetésemet, nem nekem kellett tippelgetni, hogy ők vajon mire gondoltak fizetés gyanánt, és bemondani egy nevetségesen alacsony összeget, csak azért, hogy felvegyenek... Most konkrétumot természetesen nem fogok írni, de egy átlagos magyarországi tanári fizetésnek több mint a háromszorosa... Hát van még hova felzárkóznia a magyar gazdaságnak.